Pintér Gergő vagyok, matematikus, dalszövegíró, performer.
A MateMorfózis laikus közönségnek szóló ismeretterjesztő eseménysorozat szerteágazó formában, művészeti együttműködésekkel. A zenéim is szervesen kapcsolódnak a MateMorfózsihoz.

„Miért neveztétek át megint a (halál;orgazmus)-t? És mi az a Kronoszinklasztikus Infundibulum?”

Az Orgazmo Postmortemből július végén kilépett Gressai Ferdinánd (nektek csak Ferdi), aki 2012 óta a dalaim jelentős részét megzenésítette, játszotta, gondozta. Az aktust élőben hajtottuk végre a régi Gólya zárókoncertjén. Pege Ferenc örökmozgómester ez alkalomból a róla szóló dal közepén rituálisan át is keresztelte a zenekart, így azóta a becsületes nevünk Kronoszinklasztikus Infundibulum. Most lesznek az első nyilvános megtestesüléseink új dalokkal, új felállásban: november 30-án az Óvóhelyen és december 7-én a Lumenben.

Pintér Gergő vendégposztja

Mi a lyuk? Az objektum tulajdonsága vagy hiánya?

Budapest Science Meetup, 2017. április 13.

Mit jelent az, hogy valami lyukas? Hogyan lehet az anyaghiányt a tárgy  tulajdonságaként megfogalmazni? Egy szelvény a topológia világából: a tórusz lyukasságának vizsgálatától az elemi részecskék spinjének topológiai fogalmáig. Link az előadáshoz: https://www.youtube.com/watch?v=AAtB3SMThUc Cikk: https://sciencemeetup.444.hu/2017/05/04/mi-a-lyuk-az-objektum-tulajdonsaga-vagy-hianya

Térteremtés – TEDxYouth videó

Térteremtés, 2016. december 21.

Előadásában Pintér Gergő a tér alakjával, korlátokkal és nézőpontokkal kapcsolatos gondolatait osztja meg.

“Egy egyszerű térelméletből el lehet vezetni játékosan a közönséget egy olyan szintre, amit előtte elképzelni is nehéz lett volna. A „Snake” játékból ismert kígyó világának segítségével eljutottunk egy szinte felfoghatatlan dimenzióba, megvilágítva azt, hogy hogyan nézhet ki a végtelennek hitt univerzumunk.”